SZIKERT :: Dísznövény és gyümölcsfa webáruház
Webáruház

Rózsaszínű Leander

Oleander

Cserepes!Korlátozott darabszámban kapható!

A mediterrán országokban mindenütt megélő és a tűző napon bőséggel virágzó leander Magyarországon is csodás bokorrá nevelhető. Fagymentes, védett helyen tudja átvászelni a hideg mínuszokat. Amint javul az idő, kitehetjük a levegőre: széltől védett, meleg, napos helyre. A teleltetés után lehet, hogy levelei egy részét elhullajtja. Ha az ágakon néhány napon belül nem jelennek meg rügyduzzanatok, akkor a hajtásokat tőből ki kell vágni. Tavasszal amúgy is célszerű a hajtásait visszavágni, így az új hajtások bőségesen virágozak majd.
A leander ugyanis az előző évi hajtásokon virágzik. Az egyenletesen bő virágzás elérése érdekében a harmadoló metszést kellene alkalmazni. Minden második oldalhajtást erőteljesebben kell levágni (kétharmadát), a többit pedig a harmadával kell kurtítani. Így majd bokrosodik is. Ha a gyökerek már nagyon átszőtték a földjét, akkor át kell ültetni nagyobb edénybe, tápdús, agyagos földbe. Olyan helyet kell keresni neki, ahol nem éri eső, mert az esőcseppek összeragasztják a sziromleveleket, amelyek ezután már könnyen megbarnulnak.
A leander rengeteg vizet igényel. Egy ötvenkilós földlabdás, terebélyes növény a melegebb napokon akár 20 litert is elpárologtat. Ha kevés vizet kap, akkor eldobálja a leveleit. A leander melegen a napsütésen és a bőséges öntözésen kívül még sok tápanyagot is igényel. Hetente egyszer öntözzük meg tápoldattal vagy foszfortúlsúlyos, vízben oldódó kombinált műtrágyával.
Teleltetése szükséges

Új ár: 1 850 Ft
db

KosárbaVissza

Minimum rendelés: 3.500 Ft!

   A kosár üres
Bejelentkezés

 

 
» Regisztráció
» Jelszóemlékeztető
Hírlevél
 
EXP